Arisztotelész

1. Minthogy minden városállamban egy bizonyos fajta közösséget ismerhetünk fel, s minden
közösség nyilván valami közjó megvalósítására alakult (mert hiszen az emberek mindent a
jónak látszó cél érdekében tesznek), világos, hogy noha mindezek valami jó elérésére
törekszenek, a legfőbb jó elérésére elsősorban mégis az a legfelsőbbrendű közösség törekszik,
amely a többit mind magában foglalja. Ez pedig az, amit városállamnak nevezünk, vagyis az
állami közösség. Mármost, akik azt hiszik, hogy egy városállamban a polgár, a király, a
családfő vagy a szolgatartó úr szerepe azonos, ezt nem helyesen mondják (nem látják, hogy
nem a tagok nagy vagy csekély számában, hanem a más és más jellegben van a különbség; ha
kevesek felett gyakorol hatalmat, szolgatartó úrról, ha több ember felett, akkor családfőről, ha
még több felett, akkor városállami polgárról vagy királyról beszélnek, mintha nem lenne
különbség egy népes család és egy kis állam között. A városállam polgárát és a királyt úgy
különböztetik meg, hogy ha maga gyakorolja a hatalmat: akkor király, ha pedig az államtudomány
normái szerint egyszer vezető, máskor meg alattvaló: akkor polgár; csakhogy
mindez nem így van!); de mindjárt világosan látjuk az elmondottakat, ha azokat a már
kipróbált módszer szerint vizsgáljuk. Mert ahogyan az összetett jelenséget más területen is az
egészen egyszerű elemekig kell lebontanunk (mert ezek az egész legkisebb részei), akképp
egy városállamnak is alkotó elemeit kell vizsgálnunk, hogy lássuk, miben különböznek azok
egymástól, s lehet-e valami tudományos megállapításra jutni a fölvetett kérdésekben.
2. Ha mármost keletkezésüktől kezdve szemléljük a dolgokat: miként más kérdésekben, itt is
így látunk majd a legtisztábban. Először is azok kényszerülnek társulni, akik egymás nélkül
nem tudnak meglenni, pl. a nő és a férfi nemzés céljából (éspedig nem külön elhatározás
folytán, hanem úgy, ahogy a többi állat és növény is ösztönszerűen törekszik arra, hogy olyan
egyedet hagyjon hátra, aminő ő maga), azután a természet szerinti vezető és az alárendelt elem
a biztonság céljából. Akiben megvan az előrelátás képessége, az természetszerűen vezetésre
és parancsolásra hivatott; aki pedig csupán a parancsnak testi erővel való teljesítésére képes,
az alárendeltségre és szolgaságra való; s így úrnak és szolgának ugyanaz az érdeke. Természettől
eredő megkülönböztetés van a nő és a szolga közt (mert a természet semmit sem alkot
olyan fukarkodva, mint a kovácsok az ún. „delphoi kést”, hanem mindent a maga céljára; mert
minden eszköz csak úgy töltheti be funkcióját tökéletesen, ha nem sokféle, hanem csak
egyetlenegy célra szolgál). A barbároknál az asszony és a szolga együvé van sorolva. Ennek
az az oka, hogy nincs köztük természetszerű vezető elem, hanem az ő közösségük csupán nőés
férfiszolgákból alakul ki; ezért mondják a költők: „rendjén van, hogy barbárnak hellén az
ura”, mert hisz barbár és szolga természetszerűen ugyanaz. Nos, e két közösségből először is
háznép keletkezik, s helyesen mondta költeményében Hésziodosz: „legelsőbben is szerezz
házat, asszonyt és ekehúzó ökröt”, mert az ökör a szolgát pótolja a szegény embernél. Szóval
a mindennapi élet szempontjából létrejött közösség természetszerűen a háznép, amelyet
Kharondász „asztaltársaknak”, a krétai Epimenidész pedig „jászoltársaknak” nevez; az ezután
következő első olyan közösség, mely több háznépből áll, s nem napi szükségletek kielégítésére alakult: a falu.                                                                                                                                         Természeténél fogva a falu legjobban egy háznép széttelepüléséhez hasonlít,
melynek tagjait egyesek tejtestvéreknek, gyermekeknek és unokáknak neveznek. Valóban,
ezért uralkodtak kezdetben királyok a városállamokban, s uralkodnak még most is a népeken:
ezek olyan emberekből alakultak, akik királyság alatt éltek, amint valóban minden háznép a
legidősebb családtagnak mintegy királyi uralma alatt él, s ugyanígy - közös származásuk
folytán - ennek széttelepülései is. Ez az, amit Homérosz mond: „törvénykezik pedig ki-ki
gyermekein és feleségén”. Ti. a családok szétszórtan élnek, s ez így volt hajdanában is.